borboleta olvas

A bookline-os rendelésem még mindig nem érkezett meg, úgyhogy kénytelen voltam újabb időkitöltő olvasmányhoz folyamodni. Időkitöltésnek teljesen jó is volt ez a könyv. Amúgy nem vagyok tőle lenyűgözve. De legalább a rengeteg illusztráció miatt gyorsan lehet olvasni.

Igazából nincs történet, egy nagy road movie az egész arról, hogy Kilgore Trout hogyan jut el a Midland City-i művészeti fesztiválra, mindez megspékelve Trout science fiction könyveinek rövid összefoglalójával - ez egy-egy teljesen elborult ötletet takar, amikről fizikai képtelenség, hogy valaki két bekezdésnél többet írjon. Ezzel párhuzamosan tanúi lehetünk Dwayne Hoover megőrülésének és persze a végére a két szál szépen összefut és lesz nagy ámokfutás sok sérülttel.

A könyv egynek elment, legalább ezt is ki lehet húzni a listáról.

Vannak könyvek, amikkel szemben tele vagyok előítéletekkel. Különösen erős ez az előítélet minden olyasmivel szemben, ami elvileg vicces. Ezt például igazából el sem akartam olvasni, csak valamivel el kellett ütni az időt addig, amíg megérkezik a bookline-tól a rendelésem. Meg különben sem fair úgy ítéletet mondani, hogy a kezembe sem vettem. És teljesen igazságtalan is lett volna, mert ez a könyv igazából nem rossz. Persze azért attól távol áll, hogy ez legyen életem legjobb könyve és nem is nevettem hangosan az olvasása közben. Persze én még sose nevettem hangosan könyvön. Rejtő Jenőn se.

Vonnegut nyilvánvalóan beteg és a világról festett poszt-apokaliptikus víziója még betegebb, mikroszkopikus méretűre összezsugorított kínaiakkal, akiknek a belélegzése halálos, mesterséges nagycsaládokkal és pusztulással. Az egyetlen probléma, és ez azért nem csekély probléma, hogy a könyvnek nincs befejezése igazából. Vonnegut mintha ráunt volna a saját regényére, és három oldalban összecsapott valamit a végére, pedig nyugodtan folytathatta volna még a történetet.