borboleta olvas

Tulajdonképpen nem értem, mi szükség volt erre a könyvre. A Nyúlszív-vel szépen keretbe lett foglalva az egész addigi történet, és Harry halálával kellőképpen le is lett zárva. Erre itt ez az újabb könyv, újabb tíz év elteltével. Happy end kellett a végére? Hogy Harry nélkül mindenki boldogan él, amíg meg nem hal? Az amerikai olvasóközönségnek kellett a bizonyosság, hogy Annabelle tényleg Harry lánya? Amúgy nem rossz könyv önmagában véve, de nem nagyon illik a sorozat eddigi szellemiségéhez. Kár.

Janice hozzáment Ronnie Harrisonhoz, akinek a feleségével annak idején Harry csalta őt. Ez megint egy wtf fordulat számomra, mint hogy Harry és Charlie Stavros a legjobb barátok lettek, miután Charlie és Janice viszony véget ért, de biztos csak én vagyok ilyen régimódi. Nelson az elmúlt tíz évben teljesen tiszta, teljesen megváltozott, szociális munkásként dolgozik és az öt kötet során most először többé-kevésbé szimpatikus.

Az egész történet arról szól, hogy Annabelle, akiről már eddig is pontosan tudtuk, hogy Harry törvénytelen lánya, felbukkan, és bejelenti, hogy az anyja a halála előtt bevallotta neki, hogy ő Harry törvénytelen lánya. Micsoda meglepetés. Janice és Ron persze nem rajonganak érte, de Nelson egyből megkedveli. Lesz is a dologból pár konfliktus, de aztán minden jó, ha a vége jó, és az utolsó oldalakra egész valami olyan töméntelen rózsaszín cukormázba fullad, hogy borzasztó. Mindenki kibékül mindenkivel, még Nelson is Pruval, aki pedig másfél éve otthagyta, sőt Annabelle a sok évnyi boldogtalanság után szerelembe esik Nelson gyerekkori barátjával. És aztán mindannyian boldogan élnek, míg meg nem halnak. Szerintem nem kellett volna ez egyáltalán.

A második és a harmadik kötettől nem voltam lenyűgözve. Biztos ilyen volt a mindennapok Amerikája a hatvanas-hetvenes években - mármint gondolom, nem gyújtották fel mindenkinek a házát a rasszista szomszédok, csak az atmoszféra és az életérzés -, de nekem valahogy az egész egy kicsit sok volt. A negyedik könyv sokkal visszafogottabb, de lehet, hogy csak azért, mert Nyúl közben már 56 éves. Persze azért még mindig van viszonya az egyik régi golfpartnere feleségével, meg a menyével is összehoz egy numerát. Na mindegy.

Nelson minden eddiginél ellenszenvesebb. Egy idegbeteg kis mitugrász, aki mindenféle képzelt sérelmek miatt nyavalyog folyamatosan, ráadásul kokainfüggő, és hogy szenvedélyét fedezni tudja, egy csomót sikkasztott a családi autókereskedéstől, ami a végén a Toyota-koncesszió megvonásához vezet, vagyis gyakorlatilag csődbe juttatta a céget. Aztán az elvonóról valóságos kis szentként tér haza, és ha lehet, ez még idegesítőbb.

Harry közben szép fokozatosan haldoklik. Először csak visszatérő mellkasfájdalmak, aztán mikor az unokájával csónakázás közben felborulnak, infarktust kap. Megműtik, túléli, de az orvosi intelmek ellenére nem nagyon hajlandó változtatni az életmódján. Aztán később, Floridában, az újabb szökése után meg pont, hogy túlzásba viszi a dolgot, és újra elkezd kosárlabdázni a helyi suttyó srácokkal. Szívbetegen kosárlabdázni, nagy ötlet. A pályán éri a második szívroham, ami aztán végzetesnek is bizonyul.

Az első és a negyedik kötet gyönyörűen keretbe foglalja az egész Nyúl-történetet. A Nyúlcipő legelején Harry fogja magát és meglép a felelősség elől. A Nyúlszív végén, mikor Pru bevallja az elvonóról hazatérő Nelsonnak és Janice-nek egyéjszakás kalandját az apósával, Harry megint csak menekülőre fogja. Ezúttal azonban nem fordul vissza az államhatárról, hanem egészen floridai nyaralójukig fut. De a két szökés szépen párhuzamba állítható, amire Updike még rá is játszik a folyamatos utalásokkal. Aztán a Nyúlcipő legelső jelentében Nyúl leáll kosarazni pár utcakölyökkel; a Nyúlszív-ben ugyanezt teszi, és végül az egész életét meghatározó sport öli meg. Bár Janice és Nelson még odaérnek, mielőtt meghalna, de mivel gyakorlatilag már nem tér magához, magányosan hal meg, és bűne alól sem kap feloldozást.

Updike-ot továbbra sem a fordulatos és összetett cselekmény miatt szeretjük. Újabb tíz év telt el. 1979. Nyúl apósától megörökölte az autókereskedést, és éli az újgazdagok sekélyes újgazdag életét, sekélyes újgazdag barátaival. A fia, Nelson egyszer csak felbukkan azzal, hogy abba akarja hagyni az egyetemet és kirúgatja az autókereskedés egyik régi alkalmazottját (nem mellesleg Nyúl feleségének régi szeretőjét, aki közben a legjobb barátjává avanzsált), hogy ott dolgozhasson. Aztán hamarosan megérkezik az indok is, hogy miért nem akar visszamenni az egyetemre egy terhes barátnő képében, akit kénytelen elvenni. Mikor azonban megszületik a kicsi, Nelsonnak hirtelen mégiscsak kedve támad tanulmányai befejezéséhez, és éppúgy lelép a felelősség elől, mint annak idején az apja. Közben Nyúl véletlenül találkozik Ruthtól született lányával és a regény végére összeszedi a bátorságát, hogy szembenézzen a múlttal és elmegy az asszonyhoz.

A könyvben megint túlteng a szabadosság. A feleség volt szeretője mint a férj legjobb barátja? A terhes asszony, aki bulikba jár és az alkohol mellé bőven fogyaszt marihuánát is? Közben meg az ifjú apa mással hetyeg, de ez senkit se zavar? Párcserés szex a karibi nyaralás alatt? Egek, még a végén kiderül, hogy menthetetlenül régimódi vagyok, de nekem ez sok.

Harry a könyv nagy részében egészen szerethető figura, sokkal szimpatikusabb, mint Nelson, pedig életkorban és élethelyzetben (legalábbis egészen addig, amíg fel nem bukkan a terhes barátnő) nyilvánvalóan ő sokkal közelebb áll hozzám. De nem, nem tudom szeretni az idegesítő kis mitugrászt, aki mindent megkap a szüleitől, még azt is eléri, hogy Charlie-t kirúgják. Mást sem tud, mint az apját hibáztatni minden rosszért, ami csak történt az életében, pedig Harry közvetlenül egyik tragédiában sem hibás. Képtelen elvégezni az egyetemet, mert semmihez sem elég jó, és mindent tönkretesz, amihez csak hozzáér. Harry-t ezzel szemben nem nehéz megérteni. Csak a karibi nyaralás partnercserés szexjelenete nem kéne, mert az már tényleg kiveri a biztosítékot.

A Nyúlcipő után nyilván el kellett olvasnom a Nyúl-sorozat következő darabját, és hát, hát. A Nyúlcipő igazán lebilincselő olvasmány volt, a Nyúlketrec meg olyan... semmilyen. Egynek elment, de az előző résznek a nyomába sem ért. Csak mint a folytatások általában.

Maga a történet az első rész ismerete nélkül is érthető, bár van néhány utalás a vízbe fúlt csecsemőre és Nyúl Ruth-tal folytatott viszonyára. Több mint tíz év telt el a Nyúlcipő óta, azóta Harry és Janice szürke házasságában nem voltak azóta nagyobb döccenők. Most azonban Janice bonyolódik viszonyba egyik kollégájával. Harry-t ez különösebben nem is zavarja, felőle az asszony akár meg is tarthatná a szeretőjét, de Janice végül elköltözik otthonról. Egyébként az egész könyvre jellemző, hogy mindenki mindenkivel kefél, ha úgy tartja kedve, de ez a többieket a legkisebb mértékben sem zavarja, ami nekem kicsit meredek. A hatvanas évek Amerikája tényleg ennyire liberális?

Miután Janice lelépett, Harry számomra teljesen homályos okokból befogad egy tizennyolc éves lányt, Jillt, aki megszökött hazulról, majd rögtön utána egy Vietnámot megjárt feketét is, akit mellesleg kábítószerrel való visszaélésért köröz a rendőrség. Jill aztán szexel Harry-vel, szexel az afro-amerikaival és feltételezhetően szexel Harry tizenhárom éves fiával, Nelsonnal is, de jól van ez így. A kis kommuna a szomszédságnál azért kiveri a biztosítékot, és végül felgyújtják Nyúl házát. Jill bennég, a fekete lelép, Harry pedig végül kibékül a feleségével, akinek a viszonya éppen megfeneklett. Bájos kis történet, nyakon öntve jó adag politikával, vietnámi háborúval és faji előítélettel. Remélem, a következő rész jobb lesz.

Azt hiszem, végleg le kell számolnom az amerikai irodalommal kapcsolatos előítéleteimmel. Ez a könyv jó volt.

A Nyúlcipő nem az a fajta regény, amit az összetett és fordulatos történetért szeretne az ember. A cselekmény kiszámítható és pár mondatban el is mesélhető. Nyúl - Harry Angstrom - elhagyja terhes feleségét, aki nem mellesleg alkoholista, unatkozó háziasszony és borzasztóan idegesítő. Összeköltözik egy prostituálttal, azonban mikor megindul feleségénél a szülés, visszatér hozzá, de igazából nem változik semmi, a házasságuk továbbra is ugyanolyan lapos, mint volt. Két hét után ismét elhagyja, az asszony pedig részegen - a legtöbb értelmezés szerint véletlenül, de én azért ebben egyáltalán nem lennék biztos - vízbe fojtja a csecsemőt. A temetés után Nyúl vissza akar térni a szeretőjéhez, de mikor kiderül, hogy ő is terhes, ismét csak elmenekül a felelősség elől.

Updike stílusa viszont lebilincselő. Ezt a kevéske történetet is meg tudja úgy írni 300 oldalon, hogy egy pillanatig se unjam a könyvet. Lélektanilag viszont nem értek egyet a végkifejlettel. Gyakorlatilag mindenki Harryt hibáztatja a kislány haláláért, pedig ő ott sem volt. Szerintem Janice számára nem mentség az alkoholos befolyásoltság, az ivásra nem mentség az, hogy a férje otthagyta. Felnőtt, felelősségteljes anyaként kellene viselkednie, de fel sem fogja, hogy berúgott és nem képes a gyerekei ellátására. Harry érezhet lelkifurdalást, közvetve van is szerepe a csecsemő halálában, ez kétségtelen, de a gyilkos akkor is Janice marad. Ő viszont gyakorlatilag mindenkitől feloldozást kap tette alól.