borboleta olvas

Saramago-t olvasni sose könnyű, több szempontból sem. Először is, nagyon tömörek a szövegei. A párbeszédeket nem hagyományos formában, külön sorokba szedve, gondolatjellel bevezetve írja, hanem folyó szövegként, csak vesszővel elválasztva, így aztán az ember könnyen elveszti a fonalat, hogy éppen melyik szereplő (esetleg az író) beszél. Aztán a könyvei tele vannak intertextuális elemekkel, többnyire portugál kulturális és irodalmi utalásokkal, ami megint csak nehezíti a megértést (mondjuk a Káin jellemzően nem ebbe a kategóriába tartozik, de erről majd később). És hát Saramago sokszor elkalandozik a témától és irodalmi / filozófiai fejtegetésekbe kezd, és az újabb könyveiben egyre inkább elrugaszkodik az átlagember regényről alkotott felfogásától, és olyanokkal kísérletezik, mint hogy a szereplőinek egyáltalán nem ad nevet vagy az összes tulajdonnév kisbetűvel szerepel. Szóval nem egyszerű, egy kicsit szokni kell.

A Káin Saramago utolsó regénye, kicsit talán már megfáradt a stílusa is és mindössze 160 oldal hosszú. Portugál téma helyett a köztudomásúlag ateista író ezúttal a Bibliából merít - nem először (Jézus Krisztus evangéliuma) és a végeredmény ezúttal sem kevésbé botrányos. Káin a köztudatban élő velejéig romlott gazember helyett szimpatikus figuraként szerepel. Megöli ugyan Ábelt, de bűne eltörpül az Isten által elkövetett szörnyűségek mellett. Mindezeknek a szörnyűségeknek a bemutatására Saramago egy egészen furcsa és már-már futurisztikus módot választ. Káint a testvérgyilkosság után átok sújtja és téren és időn keresztül bolyongani kezd a különböző ószövetségi történetek között. Látjuk Ábrahámot, amint épp feláldozni készül a fiát. Látjuk Szodoma és Gomorra pusztulását. Látjuk, ahogy leomlanak Jerikó falai. Látjuk, ahogy Jób az Isten és a Sátán közötti fogadás áldozátul esik. Látunk számtalan véres és értelmetlen háborút. Isten minden egyes új történettel egyre ostobábbnak, önzőbbnek és kegyetlenebbnek tűnik fel, Káin pedig egyre kiábrándultabb. Végül elérkezünk Noéhoz és az özönvízhez és a regény végkifejletéhez. Káin csatlakozik Noé családjához a bárkán, és egy darabig szorgalmasan dolgozik a föld újranépesítésén Noé feleségével és menyeivel. De aztán az események meglepő fordulatot vesznek, és Káin szép sorjában elteszi láb alól az egész családot, ezzel meghiúsítva Isten nagy tervét a második emberiségről. (Mondjuk itt egy kicsit kételkedem: ha Isten egyszer már megteremtette Ádámot és Évát, ugyan miért ne teremthetne újabb embereket?), ezzel egyfajta győzelmet aratva Isten felett.

Komor hangulatú mű, amely nyilván megosztja az olvasóközönséget, tele nehézkes és régies szövegátvételekkel a Károli Bibliából. De érdemes elolvasni, Saramago azért az utolsó regényére is szórakoztató maradt.