borboleta olvas

A legjobb dolog ebben a könyvben a borítója - azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam. Különben az Ulpius-ház Nobel-díjasok sorozatában mindegyik könyvnek nagyon impozáns borítót sikerült tervezni, nekem ez a jégbe fagyott pillangó is tetszik. A kivitelezés egyébként elsős olvasókönyv jellegű - hatalmas betűk és nagy sorköz -, ami sose szokott jót jelenteni, de legalább gyorsan lehet olvasni, csak hogy legyen végre benne valami jó is. Ha már a könyv fizikai megjelenésénél tartunk, azt is meg kell jegyeznem, hogy felháborító, hogy egy 4000 Ft-os könyvből a második olvasásnál már hullanak ki a lapok, pedig nincs megtörve az éle sem, nem barbár módon olvasok.

Amúgy a történet végtelenül egyszerű: a XIX. század végén egy Martinique-on született mulatt lány Franciaországba szökik mint egy francia hadnagy szeretője. Kint éldegél egy erdei kunyhóban, rajzol, zenét szerez, nevelőként működik a közeli városban, közben cserélgeti a szeretőit, aztán mikor feleségül akarják venni, öngyilkos lesz. Az ő életéből készít színpadi művet egy londoni underground színház - és a próbák és előadások alatt mindenki szerelmes lesz mindenkibe. Reménytelenül. Hatalmas romantikus giccs, mintha egy Romanát tartanék a kezemben, leszámítva a boldog végkifejletet. Remélem, Doris Lessing többi műve azért mélyebb irodalmi értéket képvisel, mert ha ilyenért lehet Nobel-díjat kapni, az régen rossz.

A fordító (Lázár Júlia) pedig ott veszítette el minden hitelét, amikor egy olyan résznél, ahol a szereplők Tennyson és Byron versek mellett különböző dalszövegeket idézgettek egymásnak, lazán benyomott pár Zorán részletet. Ezek azért bizonyosan nem Doris Lessing tollából pattantak ki.