borboleta olvas

Az Elemi részecskék fő cselekményszála nagyban hasonlít az Egy sziget lehetősége cselekményére. Mármint igazából nyilván fordítva, az Egy sziget lehetősége hasonlít erre, mert ezt előbb írta Houellebecq, csak én olvastam fordított sorrendben. Mindkettőben annak lehetünk tanúi, hogy hogyan fejlődik ki egy minden szempontból magasabb szinten álló, genetikailag tökéletesített, nem szexuális úton szaporodó emberi faj. Csak míg az Egy sziget lehetőségé-ben ennek mindvégig tudatában vagyunk, tulajdonképpen egy új ember szemszögéből látjuk az eseményeket, ő olvassa az egyik őse naplóját azokból az időkből, amikor a váltás megtörtént, addig az Elemi részecskék-ben az egész csak az utolsó oldalakon válik nyilvánvalóvá, ami azért egy elég ütős befejezés. Csak az előző 300 oldal ne lenne...

Bruno és Michel féltestvérek, hippi anyjuk mindkettejüket elhagyta és a nagymamák nevelték fel őket. Mármint két külön nagymama, két külön helyen. Mind a ketten teljesen alkalmatlanok az emberi kapcsolatokra. Bruno a szexualitásba menekül, vagyis inkább csak próbál, a nők folyton elutasítják, így jobbára a maszturbációiról olvashatunk, később orgiákban való részvételéről. Felemelő. Michel ezzel szemben a tudományba menekül és biokémikus lesz. Negyvenes éveikben mind a ketten megismerkednek egy-egy nővel, akivel viszonylag normális kapcsolatot sikerül kialakítani, de mindkét nőnél súlyos betegséget diagnosztizálnak, és mindketten öngyilkosok lesznek. Bruno ezután idegszanatóriumba kerül, Michel pedig megalkotja az elméleti alapjait a világ megváltásának megváltoztatásának az új emberi faj genetikai kódjának kidolgozásával, majd ő is öngyilkos lesz.

A Michelről szóló részek még érdekesek is, tele tudományos aprólékossággal megírt fejtegetéssel, de Bruno egy elviselhetetlen vadbarom, akit csakis és kizárólag a testi élvezet érdekel, és egy idő után rémesen fárasztó erről olvasni. A naturálisan leírt szexjeleneteken kívül egyébként nem találok semmiféle párhuzamot az Amerikai pszicho-val, bár a kritika nagyon erőlteti. Bruno és Michel is kétségkívül lelkileg sérültek, azért igen távol állnak Patrick Bateman aberráltságától. Még jó, különben még nagyobb szenvedés lett volna ez a könyv.