borboleta olvas

Nagyon sok mindent már nem lehet elmondani a Sherlock Holmes történetekről.

A Sherlock Holmes kalandjai-ban a novellák olyanok voltak, mint a klasszikus görög drámák: a tényleges történések általában a "színpadon" kívül zajlottak le, és azokról csak a szereplők elbeszéléseiből értesültünk - a kinyomozandó... hát, fogalmazzunk úgy, rejtélyről, mert bűntény nem feltétlenül volt, a megbízó számolt be, a nyomozásról pedig Sherlock Holmes, miközben Watson otthon üldögélt. Ebben a kötetben viszont van akció, vér, gyilkosság, csupa izgalom az egész. Na jó, annyira azért nem. Watson minden egyes történet elején beharangozza, hogy ez aztán akkor sztori lesz, hogy csak na, még fortélyosabb, még rejtélyesebb esettel, még ügyesebb Sherlock Holmesszal. Én meg mindig bízom benne, hogy ez talán majd tényleg, pedig igazán tanulhattam volna már a hibáimból. Mert a történetek, középszerűek, helyenként erőltetettek és nem is igazán logikusak, és sosincs meg bennük az a cliffhanger, amit pedig várnék. Persze lehet, hogy csak én láttam valamivel több CSI-t, mint a korabeli közönség, és azért nem elég fordulatosak az elbeszélések, shame on me. De azt szögezzük le, hogy a Sherlock Holmes kalandjai-nál mindenképpen jobb ez a kötet.

Még csak annyit jegyeznék meg, de ez már igazán csak szőrszálhasogatás, hogy a filmekben az igazi British English-t beszélő szereplők nem úgy ejtették a neveket, mint ahogy azt a magyar ragozás alapján a fordító gondolta - a könyvben végig "Lestrade-del", Benedict Cumberbatch meg azt mondta, "lesztrád" és neki jobban hiszek.

Most így hirtelen felindulásból egyszerre három könyvet olvasok párhuzamosan. Általában nem szoktam ilyet csinálni, de A Dance with Dragons túl nehéz ahhoz, hogy vigyem magammal mindenhová, de akartam olvasni a villamoson, úgyhogy elkezdtem egy Sherlock Holmes novelláskötetet. Aztán nagyon unatkoztam bent az irodában, és gondoltam, majd online olvasok valamit. De a novelláskötetet nem volt meg a MEK-en, úgyhogy végül belekezdtem ebbe.

Tudom, tudom, a Sherlock Holmes kalandjai után azt mondtam, Sherlock Holmes-t soha többet, de időközben volt több nagyszerű Sherlock Holmes filmélményem, és azt egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyen szar történetekből lehet ilyen jó forgatókönyveket írni. És ahelyett, hogy azt gondolnám, vannak olyan zseniális forgatókönyvírók, akik képesek a lehetetlenre, makacsul ragaszkodom ahhoz, hogy igenis lennie kell jó Sherlock Holmes történetnek. És biztos van is, de minél többet olvasok, annál inkább biztos vagyok benne, hogy mégiscsak a forgatókönyvírók végeznek remek munkát. Annyira azért nem katasztrofális, mint a Sherlock Holmes kalandjai voltak, azt nehéz is lenne alulmúlni, de különösebben nem is jó. Egynek elmegy. Van akció, ami nagy előrelépés a novellákhoz képest, mert ott Sherlock Holmes sokszor egész napra eltűnt, miközben Watson otthon üldögélt (és ugye Watson mesél mindent E/1), és az eseményekről csak akkor értesültünk, mikor Holmes előkerült és elmondta, mivel is töltötte az idejét. Van bűntény, mi több gyilkosság, ami szintén előrelépés, mert sok novellában a végén kiderül, hogy még csak bűncselekmény se történt. Meg van egy középszerű, nem túl fordulatos történet, amit aztán az utolsó fejezetben még szájbarágósan el is magyaráznak - nem mintha nem lett volna előtte is egyértelmű minden. Ez határozottan idegesítő. Meg még csak annyit, hogy a foszfor zölden világít, amit kicsit nehezen tudok elképzelni, mint a pokol kénköves lángjait, de ez már az én bajom.

Hogy ne érhessen az a vád, hogy nem jártam körül kellően a témát, nyilván kellett olvasnom valamit Sherlock Holmes-ról. Nem tudom, hogy ez a novelláskötet mennyire számít objektív mintavételnek, de én azért erősen reménykedem benne, hogy ez csak valami worst of válogatás volt. Merthogy ez alapján halvány fogalmam sincs róla, hogy Sherlock Holmes miért lett akkora klasszikus, amekkora. Persze a kor embere nyilván máshogy látta a dolgokat, a XVII. században Molière drámái is viccesnek számítottak és ezek után én már semmin nem csodálkozom. Mindenesetre ezek a novellák mai szemmel nézve egész egyszerűen idegesítőek.

Watson akkora idióta, hogy keresve sem lehetne nagyobbat találni, nem is értem, hogy Holmes mégis miért ragaszkodik hozzá. Mindig azzal jön, hogy több szem többet lát - de Watson soha nem lát és soha nem ért semmit, szerintem leginkább csak hátráltató tényező, és praktizáló orvos létére néha igazán bántóan ostoba. Mindez azért különösen idegesítő, mert a novellákat Watson meséli egyes szám első személyben.

Persze igazából Sherlock Holmes sem jobb. Nem azért, mert öntelt, különc vagy éppen briliáns elme, ezekkel a tulajdonságokkal igazán remek karaktert lehetne belőle csinálni (ahogy az a legutóbbi filmfeldolgozásokban sikerült is), hanem mert Doyle folyton átesik a ló túloldalára a "logikus" következtetésekkel, és Sherlock Holmes általában már azelőtt tudja az ügy megoldását, hogy az ügyfél egyáltalán elmondhatná, hogy mi baja. Ráadásul némelyik következtetésnek nincs is semmi alapja.

Aztán a legtöbb novellában nincs semmi akció, csak beszélnek róla. Teljesen megszokott fordulat, hogy Holmes eltűnik pár órára, Watson meg szépen otthon marad, üldögél a kandalló mellett és olvasgat, az eseményekről pedig csak akkor értesülünk, mikor Holmes hazaér, és elmeséli, hogy mivel töltötte az idejét. Ráadásul a történetek sem bővelkednek meglepő fordulatokban, három-négy novella után rá lehet érezni Doyle gondolatmenetére, és onnan nem nehéz kitalálni az amúgy képtelennél képtelenebb megoldásokat, amik néha igazán bénák a gondos és hosszas tervezés ellenére.

A mélypont egyértelműen A pettyes pánt című novella, olyan igazi már kínomban nevetek történettel. Adott két nővér, az egyik pár éve rejtélyes körülmények között meghalt, a másiknak egy átépítés miatt most át kell költöznie a szobájába, és attól tart, hogy rá is ugyanaz a veszély leselkedik. A gyilkos módszer a következő, kétségkívül évek hosszas tervezésének eredménye: építettek egy a csaj és a mostohaapja szobáját összekötő szellőzőt a falba (Watson és mindenki más szerint teljesen normális, hogy két szoba egymással van összekötve szellőzővel, ahelyett hogy mondjuk a szabadba szellőzne), plusz van egy csengőhöz nem csatlakozó csengőzsinór (a Scotland Yardnak és a két nővérnek ez az apróság nem tűnt fel), az ágy pedig mozdíthatatlanul le van csavarozva épp a szellőző és a csengőzsinór alatt (ez sem gyanús senkinek). A mostohaapának van egy mérges kígyója, amit egy páncélszekrényben tart (!), ezt éjjelente átküldi a szellőzőn és a fals csengőzsinóron, abban a reményben, hogy majd csak megmarja előbb-utóbb a lányt. Az idomított kígyó reggel füttyszóra visszamegy a gazdájához. Itt kivételesen van akció, Holmes, aki persze már mindent tud és Watson, akit Holmes nem tájékoztatott semmiről a lány szobájában várakozik éjszaka. A kígyó érkezésekor zajt csapnak, amitől az megijed, visszamenekül a szellőzőn és halálra marja a gazdáját. De a legjobb rész még csak ezután jön: átmennek a pasas szobájába, és Watson, a képzett orvos nem ismeri föl, hogy a fickó homlokán levő dolog egy kígyó, hanem azt hiszi, hogy egy pettyes pánt. Hát igazán no comment.